Tétován bambultam magam elé, amikor észhez tértem, megvizsgáltam jobban a jegyeinket. Igen, hivatalos volt, jól ki volt töltve stb.. Minden ami kell. Lerogytam a kanapéra. És bekapcsoltam a laptopomat. Kezdtem kutakodni New Yorkról, a híres helyekről stb... Majd egyszer beugrott hogy fel kéne hívni Matt-et. Kicseng... Nem szól bele senki. Biztos munkája akadt és nem hallja. Ez a lehetséges választás. Megpróbáltam mégegyszer, semmi. Eltelt egy óra. És egyszer csak elment az áram, sötétben botorkálok a mécsesekért, de gyujtót nem találtam se gyufát. Majd kopognak az ajtón, 12:06 volt, éjszaka. Lassan lépegetek a lépcsőn, majd egyszer csak azt veszem észre a lépcső alján vagyok és fáj a fejem. Leestem. Elröhögtem magam, és kb négykézláb mentem tovább. Megpróbáltam felállni de ráléptem a táskámra és nagyot zakóztam.Egyre jobban kopogtak, már a nevetés szorította a torkomat, mert vicces volt a helyzet.  Megyek, megyek. Kinyitom az ajtót, egy doboz?! Kinyitom a dobozt kis doboz?! Kinyitom a kis dobozt, egy cuki kiskutya, kiugrott a dobozból az ölembe. Ó, de nagyon cuki vagy! Szóltam hozzá. Egy beagle volt. Ki hagyhatott itt téged az éjszaka közepén? Kié vagy te? Habár, ha bárkié is lennél, nem lenne dobozod...  Beraktam a házba, én meg szétnéztem, odakint hogy ki kopogott, de sehol senki. De hát a kutya biztos nem.  Na jó! Bementem, a kutyus ott volt valahol, de nem láttam az áramszünet miatt.  Szerencsére Matt pár perc múlva érkezett.              -Matt! Te küldted a kutyit? Örülök mindennek, New York?! Szeretlek! Nyakába ugrottam majd felvitt az ölében a szobába, elaludtunk rögtön. Olyan jó az új kutyámmal, szörnyen cuki! Fura, de holnap reggel már a repülőgépen ültem életem szerelmével. A kutyát a szüleimre bíztuk.